Miért érdemes közénk tartozni? Egyrészt azért választottam a kórházat, mert Komáromban nőttem fel, és nagyon szeretem ezt a megyét. Lokalizáció szempontjából is tökéletes, közel van Pesthez és a nyugati határhoz is. Másrészt pedig itt töltöttem az egyetemi gyakorlatok nagy részét és már akkor kedvesen fogadtak. Rengeteg lehetőséget kaptam, mindenki segítőkész volt. Az orvosok nagy tudással és tapasztalattal rendelkeznek, tanítottak, bíztattak, segítettek. Jelenleg rezidensként is így érzem.

Miért érdemes közénk tartozni? A Sebészeti Osztályon a rezidensek mentori felügyeletben részesednek, ezáltal a szakmai oktatás rendkívül hatékony. Megyei kórházként a műtéti esetszám lehetőséget biztosít a manualitás megfelelő elsajátítására, amely hozzájárul a további fejlődéshez. Pályakezdőként az orvosi garzonban való lakhatás nagy támogatást jelent számomra. Munkába állásom első hetében jó érzéssel töltött el, amikor a kórház igazgatósága, és az osztályvezető főorvosok előtt bemutattak, mint új kollégát. A rezidens közösség összetartó, minden kérdésre van valakinek megoldása, valamint a Journal Club a tudományos továbbképzésben nagyfokú segítséget nyújt. A Szent Borbála Kórházat ajánlani tudom a jövőbeli kollégáimnak, mert mind szakmailag, mind tudományosan jó fejlődési lehetőséget biztosít hivatásunk elsajátításához.”

A tatabányai Szent Borbála Kórház Fül-orr gégészeti osztálya már az első pillanattól kezdve szimpatikusnak tűnt. Nyáron lehetőségem volt részt venni egy osztálylátogatáson, amely során bepillantást nyerhettem az osztály illetve a szakrendelő mindennapi munkájába. Mindenki nagyon kedvesen fogadott és nyitott volt, nagyon pozitív tapasztalatokkal távoztam aznap, és mint kiderült, jók voltak az első megérzéseim. A kollégáim végtelenül türelmesek és segítőkészek, minden szempontból támogatják a szakmai fejlődésünket. Minden leendő kollégámnak csak ajánlani tudom a Szent Borbála Kórházat, mind az összetartó közösségünk, mind a kiváló szakmai háttér miatt.

Először ötödéves orvostanhallgatóként a kórházi nyíltnapon jártam a Szent Borbála Kórházban, ahol azonnal megfogott az igazgatóság és az orvoskollégák nyitottsága és segítőkészsége. Nagyon tetszett a gyermekosztályban, hogy az általános osztályrészen felül gyermek intenzív és PIC részleg is van, a rezidens évek tekintetében sok lehetőséget láttam itt a tanulásra. Szerettem volna jobban belelátni az osztály működésébe, és az itt folytatott mindennapi munkába, ezért végzősként gyermekgyógyászat gyakorlatomat is ide szerveztem. Bár gyakorlataim során rengeteg vidéki és fővárosi kórházban megfordultam, ez volt az első hely ahol úgy éreztem, hogy szívesen dolgoznék a jövőben is. Már egy hónap alatt is rengeteget segítettek és tanítottak nekem mind az orvosok, mind a nővérek, és ez amióta rezidens vagyok csak még inkább igaz. Megyeközpont lévén széleskörű és izgalmas beteganyaggal dolgozunk nap mint nap, így kezdő rezidensként nagy elméleti és gyakorlati tudást lehet itt szerezni. Nem félek kérdezni vagy segítséget kérni, ami úgy vélem, elengedhetetlen a fejlődéshez. Az osztályon uralkodó családias hangulat és a kollégák közti jó kapcsolat pedig segít az összehangolt, minőségi munkában, még akkor is, ha az néha sok vagy nehéz.

Miért érdemes közénk tartozni? Azért választottam a Szent Borbála Kórházat, mert közel található a lakóhelyemhez, és a gyakorlataim nagy részét is itt töltöttem, ahol pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam, sok tudásra tettem szert. Örömmel tölt el, hogy egy folyamatosan fejlődő, jól felszerelt intézmény dolgozója lehetek. A szülészet-nőgyógyászat osztály vezetése nagy figyelmet fordít a jó közösség megteremtése mellett a rezidensek képzésére, fontosnak tartják a gyakorlati tudás átadását. Emellett fontos érv volt az osztály választása mellett az, hogy lehetőség van bonyolultabb laparoszkópos műtéti technikák elsajátítására, és az, hogy az osztály támogatja az alternatív, családbarát szülészetet.

Dr.Szakál Péter vagyok, hematológus rezidens. A Szent Borbála kórházzal először a nyílt napon találkoztam. A belgyógyászati osztályokon tapasztalt szívélyes, kollegiális és nem utolsó sorban őszinte fogadtatás, továbbá az akkor felvázolt működési rendszer, már az első pillanatokban rezonált az én elképzeléseimmel. Az, hogy a különböző osztályokon már a kezdetektől fogva a rezidensek önálló munkavégzését szorgalmazzák, hogy a megfelelő szakmai kompetenciákat minél hamarabb elsajátíthassuk (természetesen a megfelelő szakmai felügyelet mellett), szerintem minden medikus álma. A szakmaiság mellett, mivel én magam Debrecenből érkeztem (és az albérlet árak közismerten az egekben vannak) számomra óriási segítség volt a kórház által biztosított, jóval inkább a rezidensi pénztárcához igazított orvos lakások bérlésének lehetősége. Az pedig, hogy Tatabányáról a főváros fél óra alatt elérhető, vagy ha chillezni akarok a tatai Öreg-tó partján 5 perc alatt ott lehetek,csak hab a tortán.

Ösztöndíj program medikusoknak – akár havi 60 ezer forint! – KÓTA JÓZSEF GYAKORNOKI PROGRAM

Lakhatási támogatás – TATABÁNYA HAZAVÁR!

 

Részletes Osztálybemutatók:

 

Állásajánlatok rezidenseknek az alábbi területekre:

Aneszteziológia, belgyógyászat, gasztroenterológia, hematológia, klinikai onkológia, nefrológia, neurológia, radiológia, szülészet-nőgyógyászat, tüdőgyógyászat.

2016-óta a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, továbbá mindhárom hazai orvostudományi egyetem gyakornoki képzőhelye vagyunk. Minden osztályunk akkreditált képzőhely! Mindez azt jelenti, hogy bármely orvosi egyetemen tanul, bármely szakmai tárgy gyakorlati idejét kórházunkban töltheti! Korszerű, jól felszerelt osztályainkon minden lehetőség adott a gyakorlati fejlődéshez.

A közelmúltban négy nagy beruházást zártunk sikerrel. Több mint tíz milliárd forintból új, modern hotelszárnyat építettünk, több mint 1100 m2-en sürgősségi osztályt hozunk létre. Korszerűsítettük a műtőt, csúcstechnológiájú diagnosztikai és terápiás műszereket, eszközöket szereztünk be. A jövő hasonló, beruházásai garantálják dolgozóink számára a 21. századi elvárásoknak megfelelő technológiai és szakmai körülményeket, és betegeinknek a komfortosabb, modern környezetet. A Modern Városok program keretében egy korszerű egészségügyi központ épül az elkövetkezendő években: egy modern megyeszékhelyhez, egy modern városhoz, egy modern kórházat is kaphat a lakosság.

Hallgatóink és dolgozóink számára támogató légkörrel biztosítjuk a tanulás és fejlődés lehetőségét. Számos országos szakmai rendezvény házigazdája a Szent Borbála Kórház. A MTT Magyar Bronchológus Egyesület rendezvényének házigazdája 2017 októberében kórházunk Tüdőgyógyászati Osztálya volt.

A Szent Borbála Kórházban dolgozó fiatal orvosok aktívan segítik a fiatal kollégák pályakezdését, beilleszkedését. Szabadidős tevékenységek, közösségi programok révén a rezidensek nem csak kollégákká, hanem barátokká is válnak.

A tudományos tevékenységhez a „Journal Club” nyújt segítséget

Miért pont Tatabánya?

 

 

Tatabánya bemutatkozik imázsfilm

Tatabánya környékének gazdasági és kulturális életét a folyamatosan fejlődő ipari vállalkozások, a helyi színház, számos vonzó szabadidős program, koncertek és kiállítások határozzák meg. Aki szereti a vidéki életet ebben a fiatal feltörekvő városban és környékén megtalálhatja számításait. Óvodáival, általános és középiskoláival színvonalas képzési lehetőséget nyújt a családok számára helyben is. Az ország csomópontjától, Budapesttől csupán 60 kilométerre fekszik, tömegközlekedéssel, autóval egy óra alatt elérhető.

Budapestről vagy a környékbeli településekről történő bejárás autóval és tömegközlekedéssel egyaránt könnyen megoldható, az utazás költségének majdnem egészét átvállalja.

 

 

Szabadidős tevékenységek a régióban

 

  • A Gerecse várja a kirándulni és sportolni vágyókat

       

  • A Turul emlékmű a város legismertebb emlékműve , a Szelim barlang pedig Magyarország egyik legszebb barlangja

     

  • Kiváló kikapcsolódás lehet a kalandvágyóknak a Via Ferrata (http://www.viaferrata-tatabanya.hu/)
  • A Tatai Öreg-tó Magyarország legrégebbi halastava, számos izgalmas program színhelye, sétálni, futni, kerékpározni is ideális helyszín

      

      

 

Állandó programok:     Gerecse 50 (https://www.gerecse50.hu/)

                                          Tatai Minimaraton (https://tata.hu/749/minimarathon)

                                          Tatabányai sörfesztivál (http://tatabanyapont.hu/tartalmak/tatabanyai_sorfesztival)

                                          Víz, zene, virág Fesztivál (https://www.vizzenevirag.com/)  

A Jászai Mari Színház bérletes előadásaira a „szentborbálásoknak” 10% kedvezmény.