Keresztényi Dóra (Bridgestone), Dr. Lőke János főigazgató, Dr. Pajor Péter főorvos, Barsi Katalin vezetőasszisztens

BRIDGESTONE DOLGOZÓI SZELFIKKEL GYŰJTÖTTEK ADOMÁNYT KÓRHÁZNAK

1500000 Ft

A mellrák elleni küzdelemnek szentelt kampánya részeként a Bridgestone Tatabánya Kft. összesen 1,5 millió forintot adományozott a Központi Radiológia Mammográfia szakrendelésének. Az összeghez a tatabányai abroncsgyár dolgozói több mint 600 ezer forinttal járultak hozzá, amit szelfizéssel, posztolással és lájkgyűjtéssel értek el.

 

A gyár aulájában kihelyezett, rózsaszínre festett gumiabroncs került a kampány központjába. A cél az volt, hogy a dolgozók szelfizzenek, fotózkodjanak vele, a Facebookon megosztott fotóikra pedig minél több lájkot és reakciót – és ezzel együtt adományt – gyűjtsenek két hét alatt. A Bridgestone minden egyes lájkért egy forintot ajánlott fel a Szent Borbála Kórháznak, így tornázták fel a munkavállalók az összeget 600 ezer forint fölé, amit a Bridgestone1,5 millió forintra egészített ki.

A Bridgestone Tatabányánál már hagyománynak számít, hogy a mellrák elleni küzdelem hónapjában rózsaszínbe öltöztetik a gyárat, emellett pedig a dolgozók bevonásával a rendszeres mellrákszűrés és önvizsgálat fontosságát hangsúlyozzák.

A felajánlott adományt az emlőbetegségek diagnosztikájával foglalkozó mammográfiára érkező betegek és várakozó családtagjaik kényelmét és komfortérzetét javító felújításokra – nagyrészt a váróterem korszerűsítésére – költjük.