Tíz hónapja tartó háború egy alattomos ellenséggel

„Portrék maszk nélkül” címmel indítjuk el sorozatunkat. Igazából a cím így lenne helyénvaló „portrék maszkban”, de a lényeg: elbeszéléseiken és vallomásaikon keresztül ismerjék meg kendőzetlenül azokat a  munkatársainkat, akik tetőtől talpig beöltözve védőruhába, szinte felismerhetetlenül teljesítenek nem mindennapi szolgálatot.

 

Portrék maszk nélkül 1.  – Tíz hónapja tartó háború egy alattomos ellenséggel

„Elkezdődött” – szóltam haza, még március elején az első covid fertőzött beteg megjelenésekor. Ezt aztán egy lavina követte: katonai előszűrő sátrat telepítettek az SBO elé, falakat és ajtókat építtettünk, zsilipet létesíttettünk. Mindig oda és attól függően, ahogy a helyzet megkívánja. Így próbáltuk, és azóta is így védjük  betegeinket és kollégáinkat!

Tavasszal, az első hullámnál még erősen élt bennünk a félelem, szemezgettünk a védőfelszereléssel, megtanultuk elsajátítani helyes használatát. Mostanra mindez rutinszerűen megy, magabiztosan végezzük. Osztályunk, első ellátó helyként, naponta hozzávetőleg 100 beteget fogad, így sokszor minimális idő van arra, hogy kellő odafigyeléssel, szakszerűen vegyük magunkra a védőruhát, mert a mentő perceken belül megérkezik egy azonnali ellátást igénylő beteggel. Mint a középkori lovagok öltjük magunkra a védőöltözetet: maszkot, kesztyűt, sapkát, pajzsot. Ebben a menetfelszerelésben azonban nem könnyűek a mindennapok, emberfeletti megpróbáltatás ebben a betegellátás minden pillanata. Nincs lehetőség sem enni, sem inni, sem az elemi szükségleteket elvégezni, mindeközben ömlik rólunk a veríték, a maszk mély nyomot hagy az arcunkon. Azonban mindezt felülírja az a biztonságérzet, amit az védőöltözet nyújt. Köszönettel tartozunk a kórház vezetésének, hogy előteremti számunkra a biztonságot jelentő felszerelést annak érdekében, hogy félelem nélkül végezhessük napi feladatainkat!

Tavasszal, az első hullámnál sokan rettegtünk attól, mit viszünk haza szeretteinknek. Próbáltuk megóvni Őket a fertőzéstől, ezért több kolléga családjától távol, hotelben igyekezett átvészelni a nehéz időszakot! Nyári hónapok alatt sem pihentünk, mindössze csak egy-egy hét szabadság jutott, de úgy látom, a fáradtságot félretéve, kart karba öltve Mindenki teszi a dolgát! Szociális kapcsolataink a munkahelyre minimalizálódnak, de ez sem úgy, ahogy korábban. Idén több kollégánknak volt esküvője, de esélyünk sem volt, hogy részt vegyünk ezeken a jeles eseményeken. Elmaradnak a csapatépítéseket is, idén elmarad a karácsonyi díszítés, a közös évzáró vacsora, most másra kell összpontosítani. A covid gyanús és igazolt betegek száma sajnos egyre nő, a kollégákra egyre nagyobb teher hárul, a beosztás kiszámíthatatlan, minimális idő jut a regenerálódásra! A járvány minket sem kímél. Saját tapasztalatból mondom, ez a vírus kiszámíthatatlan, nincs erre forgatókönyv. Ebben a helyzetben még szorosabban „fogjuk egymás kezét”, mert a félelem akkor jelenik meg újra, amikor szembesülünk saját pozitív eredményünkkel.  Ilyenkor érezzük, hogy összetartó közösség vagyunk, humorral teli csapatunk átlendít minket a nehézségeken. Eddig is összetartó társaság voltunk, most jobban összecsiszolódtunk!

Mint vezetők – Letenyei Ferenc és Torma Gábor főorvosokkal, Juhász Andival és Szatmáriné Anikóval karöltve – hétvégente bejárunk, éjjel-nappal készenlétet tartunk, így törekeszünk arra, hogy a kollégák érezzék, egy emberként harcolunk!

Aki ismer, tudja, hogy számomra a karácsony a nagybetűs ÜNNEP, kívánom, hogy a szenteste szeretetben, egészségben teljen és kollégáinknak sok-sok pihenéssel töltött heteket hozzon az új esztendő!

Tatabánya, 2020. december 14.

Gödölle Tünde osztályvezető főnővér